2011. május 1., vasárnap

Mindent bele keksz

Tegnap tanulás utáni kikapcsolódásként kekszet sütöttünk. K-nak a múltkori mogyorós keksz annyira bejött, hogy le is akarta fújni az egész sütésdolgot, miután kiderült, hogy elfogyott a mogyorónk. De én nem hagytam magam, ha már egész délután almán éltem! (Készültem a kekszre!) Így mogyoró helyett dió, az elmaradhatatlan vörös áfonya, csokoládé, meg egy kevés zabpehely került bele, hogy egészségesebb legyen :)
A tészta pillanatok alatt elkészül, hiszen mindent egyszerre keverünk ki, egyedül a gombócolás kerül kicsit több időbe, azt meg át lehet passzolni a (felnőtt) gyerekeknek.


Mindent bele keksz

330 g liszt, 225 g puha vaj, 180 g nádcukor, 2 tojás, 2 ek finomított zabpehely, 1 ek kakaópor, 2 tk vaníliakivonat, 1,5 tk sütőpor, csipet só 
+ 50 g aprított étcsokoládé, ~50 g apróra vágott aszalt vörös áfonya, 1 marék pirított dió durvára vágva

Minden hozzávalót (a csokoládé, áfonya, dió kivételével) egy nagy tálba kimérünk és gyúrókaros robotgéppel alaposan összedolgozzuk. Hozzáadjuk az apróra vágott diót, csokoládét, áfonyát, majd jól eloszlatjuk a masszában. Diónyi gombócokat formázunk belőle és papírral bélelt tepsire ültetjük (hagyjunk helyet a gombócoknak, egy kicsit terülni fognak!). Egy pohár talpával, vagy a tenyerünkkel lelapítjuk őket. Előmelegített, 175 °C-os sütőben 17-20 percig sütjük, majd rácsra téve kihűtjük.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Csak szeretném megkérdezni, kb. hány db lesz belőle? Vagy hány személynek elég egy adag egyszeri étkezéshez?
egyébként nagyon jó receptek :)

Gomba írta...

Szia!

Hú, hát pontosan nem tudom, de talán 1-1,5 tepsi volt.
6-8 személynek, úgy, hogy 2-3 darabot megeszik, szerintem biztos elég.

Aztán remélem nem mondtam hülyeséget :)